Pincés család
Május 19-én sürgősen helyet kerestünk egy pici cica családnak, akik egy Eger melletti társasház pincéjében húzták meg magukat. A képek magukért beszélnek, rettenetes helyen voltak.
Az anya cica Maya nem engedett be senkit a helységbe, fújt és morgott. Kettő halott kicsijén feküdt, és az egy életben maradt babáját őrizte. A halott kicsiknek már szaga volt, erre lettek figyelmesek a ház lakói. Ekkor kérték segítségünket a befogásban és az elhelyzésben. A képek a bejelentés napján készültek.
Még aznap mikor az anya cica Maya egy kis időre magára hagyta a kicsijét, rendbe tudták tenni a helyét és eltemetni a halott kicsiket.

Másnap reggel mentünk is befogni őket. Szerencsére hamar sikerült a morgó, nagyon védelmező Mayát megfogni, és biztonságba helyezni őket.
Aznap este, már biztonságban, melegben
