Dália és babái

Cica család a gondozásunkban

Dália és babái

Dália egy utcára született cica volt, aki több, szintén kóbor cicatársával együtt, egy közintézmény udvarán húzta meg magát, már évek óta. 2016.04.09-én kerültek gondozásunkba.

Dália idült tüdőgyulladással került hozzánk. Nehezen vette a levegőt, szörcsögött. Rögtön megkezdtük kezelését, és pár nap után már sokat javult az állapota. Kezelése több hónapig tartott. Mára felépült.

Dáliát valószínű soha nem simogatta ember rajtunk kívül. Szocializációját is rögtön megkezdtük, sokat fejlődött a hónapok alatt. Körülbelül 3 éves.

LEÓ 

LEÓNA

POCI

PISZE

POLLY


Az 5 kis testvérke mind gazdis lett!


Dália

Dália az 5 baba anyukája.

Ahogy hozzánk került rögtön kiderült hogy idült tüdőgyulladása van. Mivel utcára született, és ott is nőtt fel, valószínű hogy hosszú hónapokig betegeskedett. 

Az idült tüdőgyulladás kezelése azonnal meg is kezdődött. Többféle gyógyszert szedett, injekció kurái is voltak, folyamatosan erősítőket kapott, és kap is. Több hónapi karantén és kezelés után mondhatjuk Dália már nem beteg, azonban egy kicsit még mindig szörcsög, és ez már valószínű egész életben így is marad. Ettől persze teljes életet fog élni. Nem fertőz! Ezért is került már ki a karanténból.

Szoptatása befejezése után terveztük az ivartalanítását, azonban gyenge volt, és még nem volt teljesen gyógyult. Sokat kellett erősödnie, mert sajnos volt kockázata az altatásának. Végül elérte azt az egészségi szintet, hogy úgy döntöttünk megpróbáljuk a műtétet. Fél adag altatóval kezdődött az altatása, hogy ha bármi gond adódna akkor vissza lehessen hozni. Szerencsére semmi gond nem volt, a műtét alatt végig benn voltam és figyeltem én is. Már a varrat szedése is megtörtént, teljesen felépült a műtétből és a betegségéből is.

Évekig élt szegény egy közintézmény udvarán, évekig szülte a cicákat, akikkel nem tudni hogy mi lett...Nagyon megérdemelne egy szerető családot, gazdit!

Hiába hogy már nincs karanténban, az ajtó ki van nyitva neki, nem igazán jön ki az eddig megszokott helyéről. Ha más cica be megy hozzá, rögtön elindul a cica felé, nagyon érdeklődő, fiú és lány cicák iránt egyaránt. Így bátran ajánljuk másik cica mellé is! Akár olyan cica társ mellé, aki bátor, nyitott, nem félénk, aki bátorítaná őt!

Kutyához nagyon szépen hozzá szokott. A kicsijeivel teljesen külön voltak egy helységben, oda pedig bejárt hozzájuk a kutya rendszeresen. Nem fúj rá, nem morog, teljesen megszokta, nem foglalkozik vele igazán.

Természetét tekintve elég félős még mindig. Ez némelyik képen látszik is. Mikor hozzánk került rettentően vad volt, morgott, fújt, csapdosott, rohangált. Ez nagyon sokat változott már. Sokkal nyugodt lett, a rohangálás teljesen elmúlt. Leginkább a megszokott kis helyén szeret feküdni, onnan pedig nézelődik.Már lehet simogatni, és a fújása is megszűnt.

Hirtelen mozdulatoktól még megijed mindig.

Türelem és idő kell neki. Valószínű hogy nem ért hozzá ember egészen addig míg hozzánk nem került. Nyilván emiatt tart, és fél az embertől még mindig. 

Olyan Gazdit szeretnénk neki, aki ezt tudja tolerálni, és elfogadja azt, hogy ő nem egy ölbe cica. Már nagyon sokat változott a viselkedése, de még van bőven mit fejlődnie.

Dália 3 éves, hófehér szépség, gyönyörű zöldes sárgás szemekkel.

Sajnos Dália 10 hónap alatt sem szelídült annyit hogy gazdisítani tudjuk..láttuk rajta hogy nem érzi magát már jól a lakásban, szökni próbált nem is egyszer. Végül vissza lett helyezve arra a helyre ahonnan befogtuk.

Azóta is ott él, már egészségesen, ivartalanul.